Nem akarok bálványt faragni a szentségből. Nem szeretném letaszítani a trónról Krisztust, és a szentséget ültetni a helyébe. Nem titkolt vágyam
ugyanakkor, hogy több figyelmet kapjon a szentség, mint amennyire napjainkban jellemző, ezért megragadom az alkalmat, hogy határozottan szembesítsem ezzel a témával mindazokat hívőket, akiknek a kezébe kerül ez az írás. Attól tartok, olykor elfelejtjük, hogy Isten összeházasította egymással a megigazulást és a megszentelődést. Nyilvánvalóan két különböző dologról van szó, de egyik sem képzelhető el a másik nélkül. Minden megigazult ember meg van szentelve, és minden megszentelt megigazíttatott. Amit pedig Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza. Ne beszélj nekem a megigazulásodról, ha legalább némi jelét nem mutatod a megszentelődésnek. Ne dicsekedj azzal, hogy mit végzett el Krisztus érted, ha nem tudod bemutatni, hogy mit végez a Lélek benned. Ne gondold, hogy valaha is el lehet választani egymástól Krisztust és a Lelket. Kétségkívül sok hívő tisztában van mindezzel, mégis úgy vélem, nem árt emlékeztetni rá magunkat. Bizonyítsuk az életünkkel az ismeretünket! Igyekezzünk minél inkább észben tartani ezt az igeverset: „Törekedjetek […] a megszentelődésre, amely nélkül senki sem látja meg az Urat.”

— J. C. Ryle
(részlet a „Szentség” című fejezetből)